Új Parkok

Ez Valami ÚJ/PESTEN – OCR akadálypálya és Pump Track pálya

Ez valami új Újpesten - OCR akadálypálya és Pump Track

2019. szeptember 28-án szombaton nyitották meg Újpesten (Budapest 4. kerület) a Szilas-patak mentén a Szilas Multisport Bázist (1048 Budapest, Óceánárok utca 8., nyitvatartás: minden nap 06-22 óráig). Erre az eseményre azért is vártunk, mert itt többek között olyan sportokat is kipróbálhatunk, mint az OCR (Obstacle Course Racing) akadálypálya, a Pump Track pálya, de külön pályán fejleszthetjük terepfutó és mountainbike technikánkat is.

A Bázis elkerített helyen van, ami egyelőre próbaüzemben működik és 2019. október 31-ig (frissítés: az ingyenes időszakot meghosszabbították 2019. decemberig!) ez mindenkinek ingyenesen használható, majd azt követően a tervek szerint az újpesti lakosoknak napi 2 óra ingyenes, míg a kerületen kívüli látogatóknak díj ellenében vehető majd igénybe, de erről érdemes majd náluk tájékozódni. Most pedig nézzük meg kicsit közelebbről is, hogy mi vár minket a Multisport Bázison:

Néhány szóban a helyről

A bejáratnál portaszolgálat és parkoló van. A Multisport Bázis, nemcsak új sportoknak ad helyszínt, hanem szakedzők fognak edzéseket tartani kezdőknek, haladóknak, versenyzőknek adott versenyekrevaló felkészítéssel is. Lesznek hosszabb, workshop jellegű programok és egész napos komplex edzések is. Jó hír, hogy itt télen sem áll meg az élet, mert a Bázis egész évben várja a látogatókat, végezhetőek téli alapozó edzések. A sötétedés sem akadály, mert a pályán kültéri világítás is van.

A helyszínen van szabadtéri WC és zuhanyzó is, valamint csomagmegörző automata, ami ingyenesen használható. A portán lehetőség van bukósisak kölcsönzésére, ha nincs saját, mert a Skateparkban, a Pump Track pályán és a kerékpárosoknak a Báziskörön kötelező a bukósisak használata.

Most nézzük a sportokat:

 

hirdetés

 

OCR akadálypálya

Az OCR (Obstacle Course Racing) akadálypálya lényege, hogy olyan akadályokat kell egymás után leküzdenünk, amelyekhez szellemi és fizikai képességeinkre is szükség van. Ezt a sportot a közelmúltban több TV műsorban is láthattuk, mint pl az Exatlon vagy a Ninja Warrior. Ennek a pályának az elemei leginkább a Ninja Warriorban megismert akadályok elemeihez hasonlítanak. Itt találunk még Kondipark (Street Workout Park) eszközöket is.

 

Skatepark

A Bázison helyet kapott egy Skatepark is, amit görkorisok, deszkások, rolleresek és BMX-esek is használhatnak.

Multisport Bázis Újpesten - skatepark
A Skatepark

Pump Track pályák

Ez a másik olyan sport, ami még kevés helyen űzhető itthon, kiváltképp ilyen épített pályán, amiből mindjárt hármat is találunk itt. Maga a pumpálás (Pump) elnevezés abból ered, hogy a pályán (Track) egyfajta pumpáló mozgást végzünk a testünkkel, így hajtva kerékpárunkat, gördeszkánkat vagy pl. görkorcsolyánkat. Ezzel a technikával tekerés/hajtás nélkül tudunk haladni a hullámszerű pályán.

Multisport Bázis Újpesten - Pump Track pálya
A Pump Track pálya

 

Báziskör

A Bázis másik különlegessége az ún. Báziskör, ami egy lényegében finom murvás jobbra-balra tekergő útvonal, különböző felületekkel, (mint pl homokos, sóderes, sziklás), emelkedős és lejtős szakaszokkal, és még egy épített rámpahíd is van rajta. Ez a pálya segít a terepfutóknak és a MTB kerékpárosoknak a technikájuk javításában:

 

2020

2020 őszére további bővülés várható, mert a tervek szerint 1 év múlva felépítésre kerül egy épületegyüttes (a leválasztott építési területen), amiben lehetőség lesz jógázni és spininingelni is, vagyis lesznek beltéri edzés lehetőségek is. Reméljük hamarosan erről is lesznek további információk a Szila Multisport Bázis weboldalán, ahol jelenleg megtaláljátok az elérhetőségeiket.

Multisport Bázis Újpesten - új épületegyüttes épül 2020 őszéig
Az épületegyüttes látványterve

 

Egyéb Közösségi Sporthelyszínek a közelben

A Multisport Bázis közvetlen szomszádságában van a májusban átadott Szilas Aktív Park, ami egy nyitott park és különlegessége, hogy egy 450 méteres futókör mentén 6 állomáson találunk gyakorlatilag egy-egy kisebb Kondiparkot, különböző eszközökkel. Ezek alkalmasak önállóan is edzésekre, de a futópályával, akár köredzést is végezhetünk, állomásról-állomásra haladva.

A Szilas-patak mentén az Aktív park mellett a harmadik park a Szilas Családi Park, ahol találunk szintén ingyen használható Streetball pályát, két teniszpályát és két pinpongasztalt! Az Óceánárok utca másik oldalán pedig a Farkas-erdő helyt ad egy Erdei Tornapályának!

Úgyhogy “Sportra Fel”, mert egész évben számtalan sportlehetőség várja az Újpesten járókat a Szilas-patak mentén is! 🙂

 

Te is segítenéd a munkánkat?

Szeretnénk minél több emberhez eljuttatni a közösségi sportlehetőségeket, amiben egyszerűen tudsz segíteni, ha az ADD TOVÁBB kampányunkban irodai vagy otthoni nyomtatóval kinyomtatható plakátot helyezel ki iskolád, munkahelyed, vagy üzleted faliújságjára. Online is segíthetsz az ADD TOVÁBB facebook posztunk megosztásával. Köszönjük!

 

hirdetés