Martonvásáron meglátogattuk a Martonvásári Ifipark ingyenes közösségi sportterét, aminek még 2019 márciusában volt a megnyitója. Erről egy rövid facebook posztban is hírt adtunk akkor.
Az Ifipark közvetlenül a Martonvásári Kastélypark mellett a Malom utcánál helyezkedik el és egy komplex sportparkról van szó, ami éjjel-nappal nyitva van és a kihelyezett házirend betartása mellett ingyenesen használtják a sportolni vágyók. Helyszín a Free Sport Parks térképen (böngészővel nyitsd meg, ne a Google Maps appal!)
Tartalom / Contents
Martonvásári Ifipark közelebbről
A sportparkban többféle pálya és eszköz is helyet kapott, amelyek egy kavicsos sétányon közelíthetőek meg, de mielőtt rátérnénk ezekre még érdemes szót ejteni a plusz szolgáltatásokról, amivel itt találkozhatunk. Több ponton is ki vannak helyezve szemetesek, egy fedett helyen van külön női és férfi mosdó, kézmosási és ivási lehetőséggel, valamint asztalok padokkal, ahol lehet pihenni, vagy akár egy-egy nyári zápor elől elbújni. Az Ifiparkba közvilágítás is került így sötétedéskor is van annyi fény hogy tudjuk még használni a pályákat, eszközöket.
hirdetés
Jöjjenek most a sportolási lehetőségek, amiből van bőven választék mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztálynak:
- Kondipark (Street Workout Park)
- Sakk asztalok
- Fitneszpark
- Streetball pálya
- Ping-pong asztal
- Skatepark
Kondipark, Street Workout Park
Gumi talajú kondipark, ahol van elegendő hely az eszközök között is így kényelmesen használhatjuk többen is. Tíz eszközből áll a park, úgymint fekvőtámasz korlátok, ferde pad, párhuzamos korlát, nyújtók, alacsony nyújtó, multi tréner, vízszintes létra.

Sakk asztalok
A kavicsos sétányon két újfajta sakkasztal van, amivel pár helyen már találkoztunk mi is az országban. Ezek tulajdonképpen négyszemélyes asztalok, két játékos esetén választhatunk milyen irányból akarunk játszani, ami jól jöhet, ha pl. éppen a Napnak oldalt szeretnénk ülni. Ugyanakkor ne felejtsük, hogy ezek az asztalok jó helyszínei lehetnek más asztali játékoknak is pl. kártyázáshoz, társasjátékokhoz és már ezzel is legalább kint vagyunk a szabadban! 🙂

Fitneszpark
Közvetlenül a sakkasztalok mellett egy kisebb fitneszpark is helyet kapott, ami négy eszközből áll, úgymint láberősítő gép, légbenjáró gép, hátgép, mellgép és derékformáló.

hirdetés
Streetball pálya
A fitneszparkkal szemben van egy aszfaltozott Streetball pálya, ami magas hálóval körbe is van kerítve.

Ping-pong asztal
A fedett pihenő mellett a kavicsos részen találunk egy modern Ping-Pong asztalt is, fém hálóval.

hirdetés
Skatepark
A Martonvásári Ifipark legnagyobb részét a Skatepark foglalja el, ami egy aszfaltos pálya hat elemmel.

Járd be a parkot videón
Te is segítenéd a munkánkat?
Szeretnénk minél több emberhez eljuttatni a közösségi sportlehetőségeket, amiben egyszerűen tudsz segíteni, ha az ADD TOVÁBB kampányunkban irodai vagy otthoni nyomtatóval kinyomtatható plakátot helyezel ki iskolád, munkahelyed, vagy üzleted faliújságjára. Online is segíthetsz az ADD TOVÁBB facebook posztunk megosztásával. Köszönjük!
Csatlakozz te is "SPORTRA FEL" facebook csoportunkhoz (kattints a képre):
Fehér Paszkál - online marketing és SEO szakértő, hobbi hegyikerékpáros. Jó ügyként céljául tűzte ki a Free Sport Parks térkép projekttel, hogy naprakész információkkal lássa el az embereket a közösségi sport lehetőségekről, valamint szakértői tanácsokkal támogassa az ügyben elkötelezett városokat, kerületeket közösségi sportaktivitásuk fejlesztésében.